Elkészült a vádemelési javaslat a brutális gadnai gyilkosság tettesével szemben. A fiatalember 2007 november 27-én egy idős nőt erőszakolt meg és gyötört halálra a borsodi településen.

A 88 éves asszonyt a 21 éves tettes megerőszakolta, majd késsel összeszurkálta, a szemét kinyomta, levágta a lábát, majd baltával széthasította a fejét. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói alig 24 órával a bűncselekmény elkövetése után az alapos és mindenre kiterjedő nyomozás eredményeképpen beazonosították és elfogták a gadnai emberölés gyanúsítottját. A helybéli fiatalembert a rendőrség akkor őrizetbe vette, és indítványozta előzetes letartóztatásba helyezését.

Most különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt vádemelési javaslattal küldték meg az iratokat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészségnek – közölte a borsodi rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.
(MNO)