Békéscsabán, a Kórház utcában, egy hotel teraszán 2023. augusztus 15-én 21 óra 45 perc körül egy vendég szóváltás után, dulakodás közben egy bicskával többször megszúrta a hotel egyik alkalmazottját. A sérültet kórházba vitték, ott később életét vesztette.
Zoom
Kóra Tamás Márió
A vendég, egy 27 éves érdi férfi elmenekült, a rendőrség körözi. A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság halált okozó testi sértés bűntett miatt nyomozást rendelt el, és a rendőrök kérik, hogy aki látja Kóra Tamás Máriót, esetleg tudja, hol lehet, tegyen bejelentést a 112-es segélyhívószámon, vagy a Telefontanú +36/80/555-111-es számán.
Mindkét szám ingyenesen és a nap 24 órájában hívható, az utóbbi elérhetőségen akár név nélkül is lehet bejelentést tenni. A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság hívószáma: 66/523-700, ezen a számon is folyamatosan fogadják a bejelentéseket.
Frissítés: feladta magát a gyilkos
Miután a rendőrség kiadta a körözését, Kóra Tamás Márió augusztus 16-án reggel fél 8 körül megjelent a Monori Rendőrkapitányságon, feladta magát - közölte honlapján a rendőrség.
2. frissítés: Magyarország egyik legjobb kick-box edzőjét gyilkolta meg a cigány
Az áldozatról megemlékezett közösségi oldalán Perutek János sportoló, a Pesti Srácok újságírója, aki megnevezte az áldozatot, Szabó Sándort, aki szavai szerint az ország egyik legjobb kick-box edzője volt.
3. frissítés: már nem testi sértés a gyilkosság
Emberöléssel gyanúsítja és őrizetbe vette a rendőrség azt a férfit, aki Békéscsabán leszúrta egy hotel alkalmazottját - tudatta a rendőrség szerda délután a honlapján.
A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság eredetileg halált okozó testi sértés miatt rendelt el nyomozást, de később már emberölés megalapozott gyanúja miatt vette őrizetbe a 27 éves érdi férfit - közölték a Police.hu-n.
4. frissítés: tisztességes, rendes sportember volt
A Sporta megkeresésére a Magyar Ökölvívó Szakszövetség is megerősítette, hogy kedd este Szabó Sándor veszítette életét.
Szabó Sándor ökölvívóként kezdte pályafutását, 1993-ban sportoktató, három évvel később edzői végzettséget szerzett. 2000-ben elnyerte a muaythai magyar bajnoki címet, majd az ökölvívó-válogatott edzőjeként Szántó Imre szövetségi kapitány munkáját segítette.1997-től 2009-ig a kick-box-válogatott ringes szakágának edzőjeként dolgozott – összegezték a Békési Kultúra információi alapján az ökölvívó pályafutását.
Felesége és tízéves lánya is gyászolja a halálra késelt bokszedzőt
A gyászoló feleség a Blikknek szólalt meg férje elvesztéséről.
– Még egyszerűen nem is fogjuk fel, hogy mi történt, én még várom őt haza – mondta a lapnak Szabóné Vass Gabriella.
A tragédiáról elsőként Sándor nagyfiát értesítették, innen tudta meg Gabriella, hogy kórházba szállították a férjét. A feleség felhívta a sürgősségi osztályt, ahol közölték, hogy visszahívják, amennyiben többet tudnak. Nem sokkal később már férje halálhíréről tájékoztatták Gabriellát.
– Tízéves kislány a közös gyermekünk, aki már pontosan tud mindent arról, hogy mi történt az apukájával – nyilatkozta az asszony.
Zoom
Megjegyezte, hogy férjével húsz éve éltek együtt, és a házassági évfordulójuk megünneplését tervezték, amire már soha nem kerülhet sor.
Gabriella szerint Sándor jó ember volt, és mindig segíteni próbált mindenkinek.
A legendás bokszkapitányt is megrázta a hír
Szántó Imre, a magyar ökölvívás legendás alakja, aki sokáig szövetségi kapitányként irányította a válogatottat, a Mandinernek elmondta, hogy jól ismerte az áldozatot, hiszen annak idején az ifjúsági válogatottnál és a felnőtt keretnél is dolgozott vele.
– Nagyon sajnálom szegényt, hogy ilyen fiatalon és ilyen tragikus körülmények között vesztette el az életét, és nagyon sajnálom a családját is a feldolgozhatatlan tragédia miatt. Sanyit már ifjúsági versenyzőként ismertem, később a felnőtt csapathoz is odavettem, mert alkalmasnak láttam arra, hogy később edzőként dolgozzon. Fejlődni akart és edző is lett belőle – fogalmazott Szántó Imre.
Hozzátette, hogy Békéscsaba és környéke mindig is jó bokszbázis volt, Sándor is onnan került ki. Mint mondta, az áldozat „tisztességes, rendes sportember volt”, és nagyon megrendítette a halálhíre.
5. frissítés: őrjöngött a cigány, a földön is szurkálta és rugdosta áldozatát:
A gyilkos apja máris elkezdte a hazudozást: "önvédelem történt"...
(Police.hu - Mandiner - Index nyomán)