Olvassuk el az alábbi, szerkesztőségünkhöz eljuttatott levelet:
Az egymillió forintos mondat
Lapunk, a Református Élet 2010 júniusában egy terjedelmesebb összeállítást közölt azokról az 1990 után is vezető egyházi hivatalt betöltő református személyekről, akik az egypártrendszer idején kapcsolatban álltak a totális államgépezet véderőműveként üzemelő titkosszolgálattal.
Ebben az összeállításban szerepelt Bölcskei Gusztáv református püspök is, mint akit a titkosszolgálat 1986 és 1989 között „Báthori” fedőnéven ügynökként tartott nyilván.
A Magyarországi Református Egyház zsinati elnöke néhány hónappal a megjelenés után feljelentést tett lapunk ellen, rágalmazás vádjával. A tárgyalás során a bíróság semmilyen levéltári dokumentumot nem volt hajlandó figyelembe venni, az ítéletet csupán egy 2002-ben kiadott átvilágító bizottsági határozatra alapozta.
Az Egyes fontos tisztségeket betöltő személyeket ellenőrző III. számú Bizottság ugyanis 2002-ben – bár a törvény az egyházi vezetők vizsgálatát nem utalta hatáskörébe, mégis – kiadott egy határozatot, mely szerint Bölcskei Gusztáv 1990 előtt semmilyen kapcsolatban nem állt a III/III. csoportfőnökséggel, az erre utaló dokumentumok tartalmukban hamisak. A Dr. Cseicsner Éva vezette Bizottság ezen határozatát pusztán két tanú meghallgatása alapján hozta meg. A két tanú közül az egyik maga az érintett személy, azaz Bölcskei Gusztáv volt, a másik pedig az akkor is érvényben lévő titoktartási kötelezettség alatt álló Szabó Béla nyugalmazott rendőr alezredes, „Bátori” egykori tartótisztje, aki 1956-ban az ÁVH kötelékében fegyveresen védte a debreceni pártházat és harcolt a forradalmárok ellen.
Juhászné dr. Kádár Beáta Borbála, a Gödöllői Városi Bíróság bírája kizárólag ezt a bizottsági határozatot vette figyelembe, amikor a cikk szerzőjét – a Bölcskei Gusztávra vonatkozó egy mondatért – 500 000 forint, a lap társszerkesztőjét pedig 460 000 forint bírság megfizetésére kötelezte.
A Református Élet szerkesztősége a közelmúlt megismerésére vonatkozó társadalmi igény és a törvény adta lehetőségek közötti ellentmondás ismeretében úgy gondolta, hogy a kiszabott büntetés terhének hordozása nem személyes, hanem közösségi kérdés. Ugyanakkor a havilapot 2010 novemberéig megjelentető Exodus Kiadó nem profitorientált vállalkozás, így a bírságot csupán kölcsönök segítségével tudta befizetni.
Most arra kérjük Kiadónk ismerőit, lapunk egykori olvasóit és mindazokat, akik nem értenek egyet a 20. századi történelmi események feltárását akadályozó hiányos és álszent törvényi szabályozásokkal, hogy adományaikkal támogassák Kiadónkat.
A számlaszám, melyre adományaikat elküldhetik:
Sylvania Bt. - Exodus Kiadó
66000042-11027322
Az üggyel kapcsolatos további részletes felvilágosítás kérhető a Kiadó e-mail címén: info@exodus.hu
Szerkesztőségünk nevében a közelgő ünnepekre Isten áldását és békességét kívánva maradok üdvözlettel:
Hamarkay Ede
szerkesztő
Exodus Kiadó
Református Élet szerkesztősége
2113 Erdőkertes Báthori u. 1.
06 47 338 515
 
A levél megalázott és anyagilag ellehetetlenített írói, egy szerkesztőség tisztességes tagjai áldozatai a felelőtlen magyar politikai és egyházi elitnek, mely 1990 óta nem volt hajlandó őszintén szembenézni múltjával.
Futni hagyta és felkarolta a volt állambiztonsági szolgálat, a politikai rendőrség hivatásos és hálózati állományát, ápolja és eltakarja, pozícióba helyezi és kitünteti őket. Itt pöffeszkednek előttünk gátlástalanul mint közvélemény-formálók, kétes tisztségviselők, kirakatba tett bazári majmok és reprezentatív papagájok diktatórikus téveszmék gátlástalan szolgálóiként. Boros Imre szt-tiszt, dr. Kopátsy Sándor miniszteri főtanácsadó, besúgó, Martonyi János hírszerző-kémelhárító külügyminiszter, Böröcz István "Nádasdy" fedőnevű titkos megbízott, élet és halál uraként ötletelő fő médiairányító, Kiss-Rigó László Szeged-csanádi megyéspüspök, Orbán kedvenc besúgó "fuddballistája", aki a Kubatov-listáról kiemelve temette szégyenszemre Albertet és böfögött a Puskás-megemlékezésen. Itt vannak Pintér Sándor kabinetjének volt állambiztonsági főtisztjei, Demján, Csányi és Széles Gábor birodalmának bujtatott "biztonsági szakemberei". Egy nemzet szégyenei, a tehetetlenség és a nem akarás kövületei.
És itt van a szemérmetlen Bölcskei Gusztáv, a református egyház szégyene! Ilyen trükkel dolgoznak a mai igazságszolgáltatás előtt, amely nem szeret gondolkozni, a futószalagon nincs ideje semmiben sem elmélyülni, történészekre, kutatókra hallgatni, e helyett sablonosan és közhelyesen egy rossz kaptafára hozza ostoba ítéleteit.

A bűnös sorrendet senki sem meri kimondani. A gyakorlatban így zajlik az alantas, korrupt és amorális játék:
1989 végén, 1990 elején az állambiztonsági kapcsolattartó tisztek megsemmisítették, "ledarálták" az ügynökök aktáinak jó részét. Ám senki sem tudta később, valójában mi maradt meg. Két irányú puhatolódzás kezdődött: az ügynök a volt tartótisztjénél, a tartótiszt a jogutódnál. Aztán mikor a volt tartótiszt kiderítette, hogy nem maradt meg sem a "B" dosszié a beszervező nyilatkozattal, sem az "M" dosszié a jelentésekkel, de még a pénzügyi bizonylatokat (jutalom, költség elszámolás stb.) is eltüntették, akkor a volt ügynökök fellélegeztek: egyfelől bőkezően jutalmazták a jó hírt hozó volt kapcsolatukat, állást adtak neki, másrészt tele szájjal kezdték hirdetni ártatlanságukat, s követelték az őket megrágalmazó újságírók, kutatók, történészek bíróság előtti megbüntetését. A bíróság elé pedig vitték magukkal tanúnak a volt kapcsolattartó tisztjüket, aki kétféle válasszal szolgálhatott: vagy soha nem is látta az ügynököt (Kiss-Rigó László esete), vagy azt igazolta, hogy az illető soha semmilyen jelentést nem adott (Bölcskei Gusztáv esete). S ha az átvilágító bírák az állambiztonsági nyilvántartásba vételt igazoló 6-os karton mellé nem találták meg a "B" vagy az "M" dossziét vagy a pénzügyi bizonylatot - a három közül legalább egyet -, akkor nem állapíthatták meg az érintettséget, felmentették az ügynököt. Az ügynök pedig azzal mutogatott a 6-os kartonra, hogy az hamis, mert a bíróság azt mondta, hogy ő nem volt ügynök. Természetesen hazudott, mert tudja, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára nem ad ki hamis kartont, és soha nem találtak még ilyet 1990 óta.
Bölcskei Gusztáv református püspöknek, zsinati vezető lelkésznek volt "B" dossziéja, amint erről 6-os kartonja árulkodik, mert arra rájegyezték irattári számát (B-141750), tehát beszervezték, és aláírt a volt állambiztonsági szolgálatnak, ezért lett következményként 6-os kartonja, csak valamikor megsemmisítették, eltüntették a dossziéját.

(Nagyobb méretben itt érhető el.)
Elképzelhető-e az, hogy noha Bölcskei Gusztáv három évig  (1986-1989) teljesített hálózati szolgálatot a politikai rendőrségnek Hajdu-Bihar megyében, mégsem adott jelentést soha, csak kapcsolattartó tisztjének a lelkét gondozta, s volt is miért, mert Szabó Béla ny. r. ales. "1956-ban az ÁVH kötelékében fegyveresen védte a debreceni pártházat, és harcolt a forradalmárok ellen"?
Nem, ez kizárt. Mert az állambiztonság ezt nem tűrte senki esetében sem. Aki nem adott - szóban vagy írásban - jelentést, aki vonakodott vagy ellenszegült a beszervezése után, azt kizárták, a kizárás minden negatív következményével együtt. Az erőszakos diktatúra nem cipelte a hátán az ellenzékét, a megingókat, az elbizonytalanodókat, az utasítások elszabotálóit, a passzívan meghunyászkodókat, a kivárásra játszókat. Nem hogy három évig, egy hónapig sem!
Ezért nézi hülyének az embereket a reformátusok besúgó püspöke, aki bűnbocsánat és nyilvános erkölcsi elégtételadás helyett cipeli magával szerencsétlen ávéhását a szánalmas magyar bíróságokra, és azok ellen hadakozik, akik egyházuk megtisztulását szorgalmazzák becsületes magyar hívő emberekként a nyilvánosság előtt.
Orbán Viktor éppúgy cinkostársa ennek a bűnnek, mint Antall József, Boross Péter, Horn Gyula, Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon.
Az új ávéhások pedig itt toporognak az ajtónk előtt új néven, teljes jogi felhatalmazással. A birkák feltartott kezekkel várják őket.
Kuruc.info