Életének 82. évében szombaton elhunyt Köves Tibor neves újságíró, az MTI külpolitikai szerkesztőségének volt vezetője - tájékoztatta a család az MTI-t. A hír alább folytatódik a szóban forgó (immáron hajdani) férfiú szemérmetes méltatásával:
Köves Tibor 1928. január 17-én született. A Külügyi Akadémia elvégzése után az MTI-ben kezdett dolgozni, s ez maradt az egyetlen munkahelye. 1953-tól a külpolitikai szerkesztőség vezetője, 1956-62-ben szerkesztője, 1967-70-ben, majd 1975-77-ben főszerkesztő-helyettese, 1977-től a főszerkesztőség vezetője volt.
Közben 1962-67 között Londonból, 1970-75 között Washingtonból, 1986-90 között ismét Londonból tudósította az MTI-t és rajta keresztül a magyar közvéleményt, emellett a világesemények fontos helyszíneiről, számos jelentős nemzetközi eseményről, magyar vonatkozású programról számolt be a világ különböző pontjairól. 1996-ban 46 év hírügynökségi szolgálat után a magyar külpolitikai újságírás egyik legnagyobb elismertségnek örvendő mestereként vonult nyugdíjba.
Újságírói munkásságát 1978-ban Rózsa Ferenc-díjjal ismerték el. 2006-ban az MTI Életműdíjával tüntették ki, mivel nagy szerepe volt abban, hogy a Magyar Távirati Iroda a pártállami időkben is megőrizhette tekintélyét, hitelességét a magyar és a nemzetközi sajtóban. Tudósító-újságírók generációit nevelte az MTI-ben, fiatalabb kollégái később is "a szerkesztőség aranykorának" tekintették azt az időszakot, amikor ő vezette a külpolitikai szerkesztőséget.
Élményeit könyvekben is megörökítette, amelyek 1960-ban Genftől New Yorkig, 1962-ben Feketék és fehérek Kongóban címmel jelentek meg. Köves Tibort az MTI saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.
És akkor következzék némi hírmagyarázat:
Elragadó, mily csodálattal méltatják Köves Tibor szakmai, emberi és vezetői érdemeit. Minden bizonnyal főnöke és hitbéli társa: Vince Mátyás, az MTI elnök-vezérigazgatója, a B’nai B’rith (A Szövetség Fiai) magyar(országi) elnöke fogja búcsúztatni.
 

Amiről viszont mindeddig nem tudott a közvélemény: az 1928. január 17-én született Knöpfler Tibor már 1949-ben a kommunista párt VIII. kerületi bizottságán dolgozott, 1950-ben az Édesség Bolt Nemzeti Vállalat függetlenített párttitkára, innen került még abban az évben az MTI-hez.
Itt szervezte be 1958. augusztus 14-én (ld. az akkori BM-fotót) a BM Politikai Nyomozó Főosztályának II/2-e osztálya (kémelhárítás) ügynökének Práger László r. százados lojális alapon előbb „Márvány Tibor”, majd „Gyémánt Tibor” fedőnéven. 1959 februárjában átvette a II/3 osztály (hírszerzés), majd annak jogutódja, a III/I csoportfőnökség foglalkoztatta.
Besúgói tevékenységének eseményei, köztük saját kézzel írt jelentései két kötetben: B és M dossziéban olvashatók az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában.
Kuruc.info