"Mi majd le merünk lőni egy rohadt, tetves zsidót?" - tették fel a költői kérdést a Magyar Szigeten olyanok, akikre bizony sok radikális felnéz, követendő példának tart, mert ezt állítják eléjük a szervezői annak a rendezvénynek, melyet portálunk is reklámoz mindig. A tömeg – mint általában a nyáj – pedig lelkesen tapsolt és éljenzett, hogyne mernének ők lelőni egy zsidót, naná, ostorral is képesek elkergetni az izraeli lopakodó vadászgépeket, ha úgy hozza a sors.
Igen, kérem szépen, erről van itt szó. Arról, hogy kellene lennie egy pontnak, amin nem lépünk át. Két okból is: az egyik az egyszerű politikai logika által diktált érv, a másik pedig emberi, ha úgy tetszik, morális ok.
A Szent Korona Rádió sátrában csütörtökön megrendezett beszélgetést Tyirityán Dér Zsolt bemutatásával kezdte. Kiderült, hogy Dér délszláv háborús veterán, a kilencvenes években Szentlászlónál harcolt, majd miután „Boszniába terelődött a harc, ő akkor is visszament, de akkor már nem a magyarság védelmében, hanem gyilkolni akart, és ezért is megérdemel egy tapsot” – kezdte Tyirityán
A politikai érv egyszerű: a fenti eszmefuttatás úgy hülyeség, ahogy van. Breivik, és közvetlenül a The Sun által kiváltott botrány után tényleg más sem hiányzik, mint csontot vetni azok elé, akik többek közt a Jobbik és a Gárda tagjairól azt gondolják, hogy véreskezű, mindenre elszánt gyilkosok, akik ellen jogos a TEK-et bevetni.
Tyirityán - aki elmondása szerint „viszonylag hosszú időt” töltött börtönben – úgy vélte, hogy az ember akkor tud hatékonyan harcolni, „ha életben és gondolkodásban egybe van rakva, tehát nincsenek benne kételyek: akkor tud valóban ölni”.
Igazolni kell, hogy megelőző céllal be lehet zárni a fél nemzeti tábort, mert terrorista cselekedetekre készülnek? Ha nem, akkor mi szükség volt erre az ominózus eszmefuttatásra?
„Senkinek ne legyenek illúziói azzal kapcsolatban, hogy a rendőrség és a hadsereg kivel szemben fog fellépni. Ha az emberek azt fogják látni, hogy nem működnek, akkor agyon fogják verni előbb-utóbb a kertjükbe bemászó cigányokat, helyi önvédelmi csoportokat alakítanak, és máris létrejött az, amit terrorizmusnak hívunk. És erre a pintéri rendőrség is készül. Hiszen létrehozták a TEK-et, ami nem más, mint Orbán Viktornak és Pintér Sándornak a magyar gárdája, csak kicsit jobban felszerelve és nyugati támogatással”
Azt is meg kéne már nézni, hogy mennyire is vagyunk bátrak, mennyire tartjuk ígéretünket? A Kuruc.info nemrég adományokat kért olvasóitól fennmaradása és fejlődése érdekében. Természetesen nem kötelező a Kuruc.infót támogatni, nem is várjuk el mindenkitől, mégis rengetegen ígérték önkéntes alapon, hogy segítenek, de töredékük tartotta csak a szavát. A lesújtó eredményt pedig még meg is ideologizálták, sok olvasónk ugyanis mindig talált újabb és újabb kifogásokat, volt, aki pedig attól félt, hogy ha a Kuruc.infót támogatja egy doboz cigi árával, másnap megöli ezért a MOSZAD... Pedig hol van egy 500 forintos támogatás attól, hogy valaki fegyvert ragadjon a zsidók ellen életét és szabadságát kockáztatva?
„ (…) újra agresszívvá, erőszakosakká, szikárakká, mohókká, szinte fenevadakká váljunk”
Gondolom, a Magyar Szigeten a fentieket hallgatók között nem egy olvasónk ült, biztos vagyok benne, hogy olyan is akadt, aki lelkesen jelentkezett: „én le merem lőni a zsidót”, vagy nevetve tapsolt ezen a nem túl jó poénon. Tetszik vagy sem, ilyen skizofrén helyzetben vagyunk, és a fenti nagyképű hősködés csak konzerválja ezt az állapotot. Hogy ne menjünk messzire, itt van rögtön Saga esete, aki karlendítéssel köszöntötte közönségét a Magyar Szigeten, majd egy hét múlva arra kért, hogy vegyük le a képet a Kuruc.infóról. Ez nem tűnik túl bátor tettnek, de nem is ez a probléma – Saga, ha karlendít, akkor legyen tisztában azzal, hogy jó pár tizenéves nézi a koncertjét, akik majd otthon, a lakótelepen fognak karlendítéssel köszönni egymásnak. Őket ki védi majd meg?
„Mikor az izraeliek ide fognak jönni Merkava harckocsikkal vagy Lopakodó bombázókkal, bennük meglesz az a morális kérdés, hogy lakóházat szétlőjön? Biztos vagyok benne, hogy nem! És bennünk lesz-e annyi, hogy le merjünk lőni egy rohadt, tetves zsidót?”
Az emberi, morális okokról talán kár beszélni, de mégis megteszem. Úgy gondolom, hogy nekünk nem csak a politikai programok és a politikai éleslátás szintjén kell különböznünk a többi párttól és holdudvaruktól, híveiktől, hanem erkölcsiségünkben is. Márpedig ebbe nem fér bele a gyilkolászással való borgőzös fenyegetőzés.
Tyirityán ezt követően azt mondta, hogy el kell jutni oda, hogy „egy gépkarabélynak az elsütő billentyűjét valaki meg tudja húzni, esetleg akkor, hogyha egy másabb bőrszínt lát”.
Kétségtelen: a mai világban könnyen elképzelhető olyan szituáció, amikor önvédelemből kifolyólag valakinek embert kell ölnie. De kérem szépen, ne emeljük ezt közösségi, össznemzeti szintre! Ne legyünk már olyanok, mint a cigányok, akik arra hivatkoznak, hogy a magyar srác rasszista volt, beszólt nekik, ezért kapták le a fejét egy szamurájkarddal.
Zagyva György Gyula jobbikos parlamenti képviselő nem volt hajlandó elhatárolódni Tyirityán kijelentéseitől "már csak bajtársiasság miatt sem", mert Tyirityán a barátja. Szerinte amúgy Tyirityán semmi olyat nem mondott, amiért büntetőjogilag felelősségre lehetne vonni.
Hogy a kettő között különbség van? Igen, van. Nem, mégsincs. Nézőpont kérdése, de erkölcsi-morális megfontolások alapján nézve bizony nincs különbség. Az egyént lehet feloldozni, mert önvédelemből ölt – az egyén lelkiismerete elvégzi azt, amire ilyenkor szükség van. Talán fel lehet oldozni, és az önvédelem itt fölöttébb fontos kritérium. Viszont egy közösség nem gyilkolhat önvédelemből. Az ilyesmit honvédő háborúnak hívják, amire lehet, hogy szükség van, épp csak annyi a bibi, hogy ezekhez képzett, szakképzett katonákra, katonai vezetőkre van szükség, olyanokra, akik nemcsak a „tűz”, hanem az „állj” parancsot is ismerik.
Különben az egész nem lesz több mint egy gyilkolászó csőcselék.
Alex Strauss
A Betyársereg vezetője, Tyirityán Zsolt és a szervezet egyik tagja, Dér Zsolt előadásának hangfelvételét - amit alig leplezett kárörömmel kürtöl szét a szélsőliberális sajtó - alább hallgathatják meg a kedves olvasók:
(Kuruc.info)