Kizárólag a Jobbik ellenezte Kónyáné dr. Kutrucz Katalin, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára főigazgatóhelyettes-jelöltjének házelnök általi kinevezését az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottságának hétfői meghallgatásán. A nemzeti ellenzék szerint az ügynöklistákat és jelentéseket őrző 19 mágnesszalag 2060-ig történt titkosítását fel kell oldani.

Kutrucz Katalin a levéltár raktárában
Kónyáné 1990. április 29-én az SZDSZ-MDF paktum aláírói közt volt Antall József, Salamon László és Pető Iván társaságában. A nagy megalkuvás dokumentuma garantálta az állambiztonsági rendszerváltás elmaradását is, így az ügynökök, tartótisztek és más népnyomorítók Biszku Bélához és bűntársaihoz hasonló, boldog továbbélését is.
Férje, Kónya Imre az MDF frakcióvezetőjeként, ő maga az Alkotmányügyi Bizottság tagjaként felelős az ügynökkérdéskör elkenését szolgáló, hiányos, kiskapukat hagyó törvényekért és azok következményeiért: a ma is fertőzött közéletért, melyben volt ügynökök vezető pozícióban vannak, közvélemény-formálók, és olykor még ki is tüntetik őket. Kónyáné – ahogy az eddigi parlamenti garnitúra is – csak szavakban híve az állambiztonsági múlt feltárásának.
Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára teljes vezetése a balliberális kormányok kövülete, élén Gyarmati György főigazgatóval, akinek megbízását az egykori MSZMP-vezető Katona Béla házelnök hosszabbította meg regnálása utolsó napjaiban. Az ÁBTL dolgozóinak többsége SZDSZ-hez közeli nómenklatúrából került ki. A kutatásokat engedélyező szakmai kuratórium elnöke a frissen kinevezett Gecsényi Lajos, aki 1965-től az MSZMP pártarchívumainak felelőse volt.
A Jobbik az Országgyűlés december 23-i ülésén név szerinti szavazást kezdeményezett az ügynöklisták nyilvánosságra hozatalát célzó javaslatomról, mely ebben a ciklusban a legmegosztóbb indítvány volt: a Fidesz-KDNP padsoraiban összesen ötvenöten voksoltak a frakciófegyelemmel szemben. A nemzeti ellenzék szeretné felébreszteni a kormánypárti képviselők lelkiismeretét az állambiztonsági múlt mielőbbi feltárása érdekében.
A Jobbik Magyarországért Mozgalom felszólítja Kövér Lászlót, hogy Kónyáné dr. Kutrucz Katalint ne nevezze ki az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára főigazgató-helyettesévé - írja közleményében Novák Előd, a Jobbik alelnöke, az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottságának tagja.
Lemondással fenyegetőzött Antall
Az MDF-SZDSZ paktumot - írásos pártközi megállapodás „a demokratikus intézmények stabilitását és az ország kormányozhatóságát érintő közjogi kérdésben" - 1990. április 29-én késő este az MDF Bem téri székházában három napon át folytatott titkos tanácskozások után a következők írták alá: az MDF részéről: Antall József, Balsai István, Kónya Imre, Kónyáné Kutrucz Katalin, Salamon László; az SZDSZ részéről: Kis János, Pető Iván, Tölgyessy Péter. A paktum Antall egyéni ötlete volt, arról és a tárgyalásokról nem tájékoztatta a párt választott testületeit - sem az elnökséget, sem a választmányt -, hanem kész tények elé állította a paktum aláírásával. Akárcsak a párt képviselőcsoportját, amelynek április 30-i, délutáni ülésén lemondását helyezte kilátásba, ha nem hagyják jóvá a megállapodást. A frakció kisebb része belső morgással válaszolt, de nyíltan nem szegült szembe az elnök-frakcióvezetővel, leendő kormányfővel. Ám többekben ez maradt meg az első csalódásként. Antall József még aznap, április 29-én éjjel elküldte Salamon Lászlót Orbán Viktor lakására a paktum egy példányával, melynek alján még frissek voltak az aláírások. Hogy Viktor - a második legnagyobb ellenzéki párt elnöke - is képben legyen, s ne az újságokból értesüljön a hatásaiban hosszú évekre előre mutató megállapodásról.
Kapcsolódó: