"Folyamatosan azzal próbált sakkban tartani, hogy az autóm elé állt, hogy kukákat borogatott az autó elé, hogy beült a kocsim hátsó ülésére, amivel el akartam hajtani, hogy elvette a táskámat, hogy bezárt egy szobába, (...) kijött a szobából, odament a konyhába, kivett egy kést, és elkezdett járkálni a késsel a kezében a házban" - ilyen részletekkel traktálják a nézőket.
Persze Hajdú Péter nézőit csöppet sem szánjuk, annál jobban sajnáljuk viszont azt a magyar közvéleményt, amelyet annyira tart a Fidesz propagandagépezete, hogy azt akarja lenyomni a torkán, hogy ha a jó miniszter asszonyt terrorizálta a férje (ami, ha igaz, valóban szörnyű és elfogadhatatlan), akkor már nem is "érvényes", amit Varga Rogánékról mondott, tudniillik, hogy kihúzták magukat az ügyészségi iratokból.
Ugyanez a helyzet a fideszes agymosoda által közzétett diktafonos mémekkel és "érvekkel" is: az, hogy ez a jellemtelen alak aljas módon rögzítette a beszélgetést, egyáltalán nem azt jelenti, hogy ami Varga Judit mondott, azt nem gondolta komolyan, vagy nem mondott igazat. Vagy, ahogy ő próbálja elhitetni, csak azért mondta, hogy szabaduljon Magyartól. Hiszen nem ilyesmiket mondott, hogy igazad van Péter, a tiéd a legszebb és a legnagyobb, hanem olyan információkat osztott meg vele, amiket ő miniszterként tudhatott, nem pedig a férje olvasta az újságban, miként ő állítja.
A teljes beszélgetés csak este lesz látható, de még egészen kis tételben sem fogadnánk arra, hogy a közzétett hangfelvétel lényegi tartalmáról is szó esik benne...
Egyelőre csak ezt tették közzé:
Frissítés: alább tekinthető meg a teljes beszélgetés
Ahogy jósoltuk, semmilyen érdemi magyarázat nem hangzott el Varga Judit hangfelvételen szereplő súlyos állításáról (pontosabban csak annyi, hogy beszűkült tudatállapotban volt, ami nem jelenti azt, hogy nem igaz, amit mondott), csak árulózás, manipulátorozás - és közel két órányi ecsetelgetése házassági poklának egy nárcisztikus pszichopatával. Aminek, ugye, mint feljebb már kifejtettük, vajmi kevés köze van ahhoz, hogy Rogánék hogyan húzzák ki magukat az ügyészségi iratokból.
Varga Judit történeteinél csak Hajdú Péter bénázásai, tájékozatlansága (nem tudja, kik védenek egy minisztert, melyik bejegyzésében mit írt az interjúalanya stb.) és folyamatos félbeszakításai fájdalmasabbak - de legalább a végén megtudunk egy konkrétumot is: a volt miniszter asszony beiratkozott egy asztalos-tanfolyamra, új párja, a számvevőszék elnöke így biztosan nem tud majd úgy élősködni rajta, ahogyan Magyar Péter tette...
(Kuruc.info)
Frissítés: MTI-összefoglaló annak, aki nem bírta végignézni, voksolhat erről szóló szavazásunkon is
Magyar Péter kukákat döntött az autója elé, beült a kocsi hátsó ülésére, amivel el akart hajtani, elvette a táskáját, bezárta egy szobába, késsel járkált a lakásban - mondta el Varga Judit házassága mélypontjairól Hajdú Péternek a Frizbi TV YouTube-csatornáján szerdán közzétett interjúban. Kijelentette: amikor Magyar Péter már nem tudott nyomást gyakorolni rá, hogy úgy viselkedjen, ahogy szeretné, akkor sakkban próbálta tartani.
A volt igazságügyi miniszter egy olyan esetről is beszámolt, amikor "Péter kijött a szobából, odament a konyhába, kivett egy kést, és elkezdett járkálni a késsel a kezében a házban" - idézte fel, ennél az esetnél elmondása szerint az édesanyja is jelen volt, aggódtak, hogy mit fog tenni a férje.
Úgy vélte: ha már úgy alakult, hogy ebbe a nagyon kellemetlen helyzetbe kellett kerülnie, akkor talán azzal, hogy elmondja a történetét, sok mindenkinek tud reményt adni. Hangsúlyozta: most már csak a szeretetre koncentrál, egyetlen életcélja van, hogy a három fiát megtanítsa szeretni, szeretetet adni, szeretetet kapni. "Ez egy fontos képesség, és nem mindig jön magától, és ezen dolgozni kell" - hangsúlyozta.
Varga Judit a Magyar Péter által kedden nyilvánosságra hozott hangfelvételről azt mondta: volt férje azt nem politikai céllal készítette és nem is azért hogy őt megvédje, hiszen folyamatosan zsarolta vele. Zsarolta, hogy ha el mer válni, feljelenti, ha nyilvánosság elé áll azzal, milyen házasságuk volt, rosszul fog járni - tette hozzá a volt miniszter.
Varga Judit kiemelte, hogy a helyzet szörnyen megalázó számára, mert komoly embernek tartja magát, jogász, nyelveket beszél, büszke rá, hogy Magyarországot képviselhette brüsszeli vitákban, mindig igyekezett távol tartani magát a bulvártól, nem szerette volna magánéletét, a "személyes poklát" bemutatni az embereknek. Hangsúlyozta: a családja tisztessége és igazságérzetének védelmében vállalta az interjút.
A volt igazságügyi miniszter felidézte, hogy Magyar Pétert egy elbűvölő, vonzó külsejű, megnyerő beszédű intelligens embernek ismerte meg, aki nagyon imponált neki. Hozzátette, az akkor kisfiúsnak tűnő pimaszságait ma már nagyon durva gúnynak, gonosz, rosszhiszemű megjegyzéseknek tartja, mert rájött, hogy csak kárörvendeni látta volt férjét, kedvesen, örömmel nevetni nem.
Ha az ember empatikus, szerető közegből jön, ahonnan én, nem biztos, hogy ezekből a jelekből felfedezi, hogy a látványos elemek, mint a szép kézzel írott szerelmes levelek, és a nagy tervek hátterében lelketlenség, az empátia teljes hiánya és manipuláció áll - jegyezte meg.
Varga Judit szólt arról is, hogy Magyar Péter az édesanyjára, barátaira is használt sértő kifejezéseket, gúnyolta az emberi kapcsolatait. Példaként hozta fel, hogy amikor osztálytalákozóra készült, volt férje megkérdezte, "miért kell ezekkel a prolikkal találkozni?"
A volt miniszter elárulta, ha Magyar Péter bocsánatot is kért egy idő után, két nap múlva "újra kezdődött a játszma". "Újra behívott a játékba, mert neki érdeke volt, hogy én vele maradjak, hiszen rengeteget dolgoztam, rengeteg lehetőséget teremtettem az életben" - mondta. Hozzátette, szült három gyereket, megteremtette neki azt a meleg családi otthont és hátteret számára, "amiben neki egy dolga volt, hogy mindig mindenben kritizáljon, és mindenben valami hibát találjon".
"Közben a barátai vagy a szülei megszerezték neki a megfelelő munkahelyeket, és később, mikor hazajöttünk már Brüsszelből, és én államtitkár, később pedig miniszter lettem, akkor ő általában arra tekintettel kapta meg az állását, hogy én ebben a pozícióban vagyok és ő ezt kihasználta" - fogalmazott.
Varga Judit hangoztatta: "senki soha, sem a Fideszből, sem a kormányból nem mondta meg", hogy mit csináljon a magánéletében.
Arra a kérdésre, hogy korábban voltak-e bántalmazási próbálkozásai a férjének, azt mondta: sokszor a frusztrációból fakadtak lökdösődések, egy alkalommal, terhessége idején lökte a férje egy ajtónak. Közölte: mindezek ellenére egy néhány hónapos szakítás után, gyermekei érdekében költözött vissza 2021 májusában és maradt együtt házastársával, akinek elhitte ígéreteit, miszerint "megjavíttatja magát, megváltozik".
Amikor a válás a láthatáron volt, Varga Judit szerint férje olyan bizonyítékokat igyekezett gyűjteni, amelyek szerint ő jó apa, ezzel is megalapozva a megosztott gyerekfelügyeletet. A volt miniszter szerint ebben az időszakban "manipulatív, számító, előre megfontolt, hidegvérű cselekvés" jellemezte Magyar Pétert.
Varga Judit úgy vélte, volt férje "gőgje és a nárcisztikus énképe mindig nagyobb volt, mint az ésszerűség benne", emellett "mindig elégedetlen, és mindig mindenkire irigy volt", ez pedig gonoszsággá fejlődött benne.
Varga Judit azt mondta, azért jött elő kapcsolatuk részleteivel a közelmúltban, mert Magyar Péter hazudozott, előadta a világnak, hogy ő volt a támogató, jó férj, emellett úgy érezte: tartozik a magyar embereknek az ő történetével is.
Mint mondta, volt férje azért állt a nyilvánosság elé a kegyelmi ügyet követően, mert meglévő állásait féltette, azaz "megijedt, hogy egyszer az életben most már neki saját maga erejéből pénzt kellene keresnie", emiatt fenyegetőzni kezdett és bosszúra készült ellene is - mondta.
Varga Judit a csaknem kétórás interjúban azt is elmondta, Magyar Péter "hihetetlen aljas manipulációval" vezeti meg az embereket jelenleg, s csak azért áll ki eléjük, hogy bosszút állhasson rajta, beváltsa a fenyegetéseit.
Magyar Péter Facebookon reagált:
Ami most velünk történik arra nincsenek szavak. Amit a volt feleségemmel művelnek, az túl megy minden határon. Ami most történik, az a magyar politikatörténet leggusztustalanabb leszámolása és karaktergyilkossági kísérlete, amiben semmi sem szent. A volt igazságügyi miniszter és a három gyermeke sem.
Tudom Judit, hogy olyan helyzetbe kerültél, a hangfelvétel nyilvánosságra kerülésével, amiből nem látsz kiutat. Pont ezért szerettem volna, ha bemész az ügyészségre tanúskodni. Egy olyan maffia kormány van mögötted, amely minden eszközzel zsarol téged, hogy olyan dolgokat állíts, amik nem igazak, csak hogy engem megpróbáljanak az emberek előtt lejáratni. Pontosan tudod, hogy a tét óriási, hogy a Karmelitában rettegnek attól, hogy sok év után most először a magyar embereknek felnyílt a szemük és valódi változást akarnak.
Amennyiben a vádak igazak lennének, akkor arról a hatalom is tudott volna és léptek volna, akkor nem egyeztél volna bele abba, hogy közös gyermekfelügyelet mellett neveljük a gyerekeinket és nem lett volna olyan magyar bíróság, amely ezt jóváhagyta volna. Ki az, aki elhiszi, hogy pont az igazságügyi minisztert ne tudták volna a hatóságok megvédeni tőlem, a miniszter gyermekeinek apjától?
Nem fogok veled nyilvános háborút vívni, mert pontosan tudom hogy csak egy eszköz vagy a romlott hatalom kezében, nekem viszont nem csak a volt feleségem, hanem a gyermekeim anyja is vagy és leszel mindig.
Végtelenül sajnállak, hogy ilyen helyzetbe kerültél. De a tét óriási. Egy egész országot kell most megmenteni.
Nem veled kell harcolnom, hanem azzal a hatalommal, amely semmilyen aljas eszköztől nem riad vissza, hogy leszámoljon velem, hogy elvegye a honfitársaink többségétől a változás reményét. Velük fogok harcolni, mögöttem a jóérzésű emberek millióival. Nem hátrálok és tudom, hogy a jó végül győzni fog és közösen tudunk egy olyan hazát építeni, ahol ilyen aljas dolgok fel sem merülhetnek.
Tudd, hogy én akkor is itt leszek neked és a gyerekeknek, amikor ez az aljas hatalom már sehol sem lesz.
Légy erős, vigyázz magadra!