Ha az életben korrektül azonosítunk egy problémát (mint amilyen a bevándorlás), de tévesen azonosítjuk az eredetét (azokat, akik kinyitják a kapukat), akkor soha nem fogunk tudni hatékonyan küzdeni ellene. A hatalom és annak kiszolgálói ezért abban érdekeltek, hogy tévútra tereljenek. Nézzük tehát a hatalom kérdését, és hogy hogyan manipulálják ezzel kapcsolatban a jobboldaliakat.
Korábban írtam már arról, hogy milyen befolyása van a zsidóságnak Amerikában, illetve az Egyesült Államokon keresztül az egész nyugati világban. Ezt a befolyást a társadalmi haladás terjesztésére használják, amit akár erőszakkal is kikényszerítenek.
Amerikában a két nagy párt 25 legnagyobb támogatójából 15 zsidó származású, ahogyan a Biden-kabinet 30-40%-a is. A zsidóságnak meghatározó tulajdoni aránya van a médiában és a hollywoodi filmstúdiókban, a milliárdosaik (mint Soros vagy Larry Fink, a Blackrock alapkezelő igazgatója) pedig elsődleges szerepet játszanak a progresszív ideológia terjesztésében.
A jobboldalon a zsidóság mindig is jelen volt, de az utóbbi időben vált a befolyásuk igazán látványossá. Úgy tűnik a nyíltan cionista vezetők egész csoportját szeretnék a hatalomban látni, akik Izrael feltétlen hívei, és akik rendszeresen a zsidó-kereszténységgel, az Izrael-pártisággal és az antiszemitizmus elleni küzdelemmel tematizálnak. Ezek közé tartozik Orbán, Trump, Meloni, Le Pen, a holland Geert Wilders, az argentin Javier Milei stb.
Az amerikai Sheldon Adelson, a kaszinó bizniszből meggazdagodott zsidó milliárdos, a Republikánus Párt legnagyobb támogatója volt. 2010 és 2020 között nagyjából 500 millió dollárt költött a republikánusok támogatására. Amikor Amerika áthelyezte a nagykövetségét Tel-Avivból Jeruzsálembe, Adelson azonnal megvette a korábbi nagykövetség épületét 67 millió dollárért, hogy még véletlenül se tudják többé visszaköltöztetni. Adelson 2021-es halálakor a holttestét magánrepülővel szállították Izraelbe, ahol a repülőtéren a koporsót Netanjahu fogadta. Gondoljunk bele ebbe egy pillanatra. Netanjahu nem a temetésre ment el, hanem – mintha egy államelnök lenne –, már a repülőtéren fogadta a halottat..
Zoom
Netanjahu Adelson koporsóját fogadja
A két csapat, a baloldali, globalista, progresszív zsidóság és a jobboldali fanatikus cionisták kiválóan összedolgoznak, mind a kettő a zsidó érdekérvényesítés egy-egy oldalát képviseli. A baloldaliak feladata a multikulturális társadalmak kikényszerítése a nyugaton, összhangban a diaszpóra zsidóság érdekeivel, a jobboldaliaké pedig Izrael feltétlen támogatásának biztosítása, hogy szükség esetén akár amerikai katonák harcoljanak Izrael érdekében. Esetükben nincs szó jobb- és baloldali szembenállásról, a politikai szendvics mindkét fele kóser.
A témánk, a hatalom kérdésének szempontjából két aktuális fejlemény van még, ami érdekes. Az egyik, hogy Biden aláírta azt a törvényjavaslatot, amely alapján vagy betiltják a TikTokot, vagy a TikTok tulajdonosának el kell adnia a céget év végéig. Hogy miért lett ilyen fontos a TikTok eladásának kikényszerítése, azt az alábbi ábra mutatja¹:
Zoom
Palesztinpárti hashtagek (azonosítók) száma 2023 november utolsó hetében, kék színnel az Izraelt támogatók
Az ábrán azt láthatjuk, hogy cenzúra nélkül brutális a palesztinok melletti kiállás fölénye az Izrael-pártisággal szemben. Emiatt korábban már Trump is a videómegosztó eladásáért lobbizott, amelyet a Steven Mnuchin korábbi pénzügyminiszter által szervezett zsidó befektetők egy csoportja venne meg.
A másik, hogy a Twitter tulajdonosa, Elon Musk sem nagyon akart belenyúlni az algoritmusba. Musk magát “szólásszabadság abszolutistának” nevezi, aki csak az olyan beszédet akarja cenzúrázni, ami törvénybe ütközik, így itt is óriási fölényben voltak/vannak a palesztinpárti vélemények. A világ leggazdagabb emberének ezért rövid időn belül kétszer kellett Kanosszát járni. Tavaly novemberben Izraelbe kellett ellátogatnia, két hónap múlva pedig Auschwitzba, amelynek keretében prominens zsidók magyarázták el neki a helyzetet.
Zoom
Jelenet a Phillips kapitány című filmből: “Nézz rám, nézz rám! Én vagyok a főnök!”
A két utazás után Musk betiltotta az ismert szlogent (“a folyótól a tengerig, Palesztina szabad lesz”), és érezhetően csökkent a palesztinpárti és a radikális jobboldali profilok megtekintéseinek száma.
A hatalom kérdése tehát világos: a jól szervezett nemzetközi zsidóság egyformán a kezében tartja a nyugati jobb- és baloldalt, a gyeplő pedig egyre szorosabb. Hogy ezt mégsem képes mindenki felismerni, az annak köszönhető, hogy a hatalom tudatosan zsákutcába tereli az ellenállást. Nemrég egy amerikai szerzőtől olvastam egy kiváló hasonlatot, aki a légi hadviselésből vett példát (“chaff”) használt fel a tévútra terelés bemutatására.
Amikor egy ellenséges vadászrepülő valamilyen célpontot támad egy másik országban, számára az a legjobb eset, ha a művelet alatt végig rejtve marad, ha nem veszik észre. A támadással azonban gyakran lelepleződik a repülőgép is, ilyenkor életbe lép az ország légvédelme, a radar beméri a repülőt, és kilövik a légelhárító rakétákat. A repülő részéről ekkor válik szükségessé a másodlagos védelmi rendszer, a “chaff”. Ez azt jelenti, hogy hamis jeleket bocsát ki (általában vékony alumínium szalagokat és fémszálakat), ami megtéveszti a radart és eltereli a rakétákat. A rendszer működését az alábbi ábra mutatja:
Zoom
Chaff: a képen az első a valódi repülő, a többi a hamis jel
A jobboldalon ugyanez történik. Az alapvető kóserkonzervatív valóságértelmezés szerint a jobb- és a baloldal harcol egymással, és ha rossz dolgok történnek, az csak azért van, mert a baloldal akarata jutott érvényre. Szerintük viszont ez teljesen rendben van, mivel demokratikus választások vannak, így csak az történik, amit a nép akart. Ez az a helyzet, amikor nem ismerjük fel az ellenséges repülőt.
Az utóbbi években azonban egyre több embernek tűnik fel, hogy a nyugati államok számos olyan intézkedést kényszerítenek rá a polgáraikra, amelynek sem a jobboldalon, sem a baloldalon nincs többségi támogatottsága. Tipikusan ilyen a bevándorlás vagy a transzneműek propagálása az iskolákban. Ha viszont nem a népakarat dönt, akkor kell lennie a háttérben valamilyen ellenséges hatalomnak, ami a fentieket akarja. Ez az a helyzet, amikor már észreveszik a repülőt. Ilyenkor válik szükségessé a “chaff”, a tévútra terelés.
Bogár Lászlónak például vannak érdemei abban, hogy évek óta a háttérhatalomról beszél. Felhívja a figyelmet arra, hogy van ellenséges repülő, de az ő világnézetében semmi nem valódi, minden csak látszat, minden “csinálva van”. Van egy elmélete, ha megkérdezik, akkor kifejti, hogy itt a dolgokat a “világbirodalom-kiválasztó főhatalom” irányítja, amiről egyébként semmit nem tudunk, csak azt, hogy létezik.
Ha az elméletét elfogadnánk, akkor azt kellene mondani: igazán furcsa, hogy a “világbirodalom-kiválasztó főhatalom” valamiért a nyugati jobboldalon mindenhol cionista vezetőket akar. Nem lehetséges, hogy ez inkább a zsidóság érdeke, ők akarják (és ők érik el), hogy ezek a vezetők kerüljenek hatalomra? Melyik az ésszerűbb magyarázat?
Erre szokták mondani Bogár hívei, hogy ő is úgy érti, csak nem szabad neki kimondani. Nekem azonban úgy tűnik, hogy a híveinek a nagy része elhitte ezt az elméletet, tehát a tévútra terelés megvalósult, és egyúttal a követők ártalmatlanítása is, hiszen egy megfoghatatlan, mindenható világhatalommal szemben miért akarna bárki bármit is tenni?! Végső soron úgy gondolom, hogy Bogár nem a légelhárításnak a része, hanem a repülőnek. Ő az, aki hamis jelet küld a radarnak.
A tévútra terelésnek van egy másik formája is. Erre Keith Woods, egy ír filozófus srác hívja fel a figyelmet, aki az angloszféra egyik legkiválóbb radikális véleményformálója.
Az utóbbi néhány évben gyakran halljuk azt, hogy az európai nemzetek (és a nemzetben gondolkodó hazafiak) egy olyan globális elittel állnak szemben, amit a milliárdosok egy szűk nemzetközi csoportja alkot. Keith Woods szerint ez pszeudomarxizmus, egy olyan nézet, ami a kérdést osztályalapon közelíti meg, ahol az elnyomó osztály a milliárdosok, a többiek pedig az elnyomottak. A megoldás ebben az esetben az osztályharc, egy világszintű (kvázi) proletárforradalom kellene hogy legyen, csakhogy nem ez a valóság. Woods rámutat, hogy szemben az angolszász milliárdosokkal, egyedül a zsidóság rendelkezik olyan nemzetközi szinten jól szervezett etnikai-vallási alapú közösséggel, amelynek az eseményekre döntő befolyása van.
A fentieket alátámasztja, ahogyan Elon Musknak kétszer is Kanosszát kellett járnia, amikor eltért a zsidóság által preferált iránytól. Továbbá (szemben a “mindenki mindenben benne van” és az “eljátsszák a háborúkat” elmélettel) Kínának is ezért kell eladnia a TikTokot, a nyugaton ugyanis a zsidóság akarata érvényesül.
Az olyan milliárdosok, mint Elon Musk vagy Bill Gates nem alkotnak közösséget, individualisták, egyedül vannak, ezért nem döntenek az irányról, hanem ahhoz igazodnak. Lehetnek ellenszenvesek (Musk az emberek agyába ültethető csipeket kutat, Bill Gates pedig a vakcinabizniszben érintett), de a társadalom mesterséges átalakításának tekintetében csak követők. Gazdasági elit mindig, minden rendszerben létezett, ezért az osztályharcos világforradalom elképzelése ugyanolyan zsákutca, mint a Bogár-féle világbirodalom-kiválasztó főhatalom elleni küzdelem. Egyik sem a valóságot írja le, fantomok ellen hadakozni pedig nem vezet sehova².
Konklúzió
A fehérek által lakott országok egyre növekvő problémáit látva sokan azt gondolják, ha egyszer felébredünk, akkor majd elsöpörjük azokat, akik az európai civilizáció problémáit okozták. Megküzdünk a manipulátorokkal, illetéktelen bevándorlókkal, agresszív kisebbségekkel, és ha győzünk, akkor helyreállítjuk a rendet. Ha egyszer ez a “felébredés” megtörténik, akkor már nyertük, mert közel egymilliárdan vagyunk, ők pedig bevándorlókkal együtt is csak pár millióan vannak.
Csakhogy sokan nem értik, hogy az ő háborújuk a megtévesztésről szól. Ezért hangzott régen úgy a Moszad jelszava, hogy: “megtévesztéssel vívd a háborúidat”. Az igazi küzdelem itt és most zajlik, és arról szól, hogy fel fogunk-e ébredni kellő számban valaha.
Ezért nem lehet félvállról venni azokat, akik szándékosan elaltatják a nemzetet, és akik hamis jelet küldenek a radarnak.
Doktor Faust
(A szerző olvasónk.)
Megjegyzések:
¹A TikTok eladásával kapcsolatban nemrég jelent meg itt egy részletesebb elemzés
²Szerintem a mára gyakorlatilag eltűnt Klaus Schwab-ozás is ez a kategória volt. Klaus Schwab önmagában egy senki, a tescós Soros György, aki egy fórumot vezet. Nincs mögötte befolyásos etnikai/vallási alapú nemzetközi közösség.